"Nevet, de min nevet az éjszaka közepén? Miért nevet, mikor itt alszom mellette? Nem alszom, de ő úgy tudja, tehát alszom, tehát én vagyok Schrödinger Leventéje, nem tudhatja, hogy alszom-e vagy sem, ameddig meg nem nézi, és nem nézi meg, nem nézi meg, mert röhög. Mi az Istenen röhög?"

Legyünk őszinték, nem lehet kárhoztatni Korlát Leventét, elvégre, gondoljunk csak bele: lemegy a randi, idő, energia, minden szir-szar belefeccölve, megvolt a szex, és akkor ott fekszik a nő, és vihog. Mint a fakutya. Hát erre mit lehet mondani? Szíve szerint egyébként kivágódott volna az ágyból, és úgy, ahogy volt, tök pucéran vonta volna kérdőre Csorba Elzát, hogy most aztán árulja el, de tényleg, mi a lófaszát vihorászik itt magában az éjszaka közepén, mikor először is, ő személy szerint aludna, másodsorban meg, az iménti kétségkívül varázslatos légyott után, mást sem tehetne ez a szerencsétlen lány, minthogy üdvözült mosollyal az arcán elalszik. Erre röhög. Persze Korlátba is szorult némi tartás, ezért nem állt neki jelenetet rendezni, de a fortyogása nem csillapodott, sőt csak erősödött, és egyszer csak azon kapta magát, hogy kint már világosodik, ő meg még mindig ébren őrjöng, Elza meg persze elaludt, és akkor meg már az dühítette, hogy tud ilyen nyugodtan aludni. Nem jó ennek se semmi, hát persze, de most hagyjuk tényleg, hogy ki alszik, meg ki nem alszik, mert a rágódástól még Korlát nem szenderül álomba, az viszont korántsem mindegy, miként alakult kettejük estéje.

Mindjárt az elején: tök bonyolult dolog ez a randevúzás. Nyilván senki nem akkora paraszt, hogy a másik arcába mondja, hogy: kedvesem, igyekezeted méltányolom, de untatsz/idegesítesz/buta vagy, mint a föld, ezért hát mindenki a legjobb formáját hozva végignyomja az estét, és csak fejben keres titkos menekülőutakat, de mivel nincs kritika, ezért a másik azt hiszi, hogy minden rendben, ha csak nem szenved ő maga is ott legbelül. De még, ha szenved is, akkor is azt hiszi, hogy csak neki szar, tehát teljesen mindegy, a végén mindenki azzal áll fel az asztaltól/ágytól/anyósüléstől, hogy kurva jól csinálta, és mindenféle negatív reakcióért csakis a másik fél idiotizmusa tehető felelőssé.

Na körülbelül ez történt itt is, csak még ennél is sokkal, de sokkal szórakoztatóbb volt. Kívülről biztosan, de hát tessék, a végén Elza is röhögött...

Az egész tehát úgy kezdődött,hogy Csorba Elza padlótól a plafonig kiglancolta a Csengery utcai ingatlant, kitelepítette a gyereket a nagymamához, ágyat húzott, epillált, egyszóval teljes volt a készültség, mikor befutott az első telefon Korláttól.

Ettől Elza egy könnyű pánikrohamot produkált, ugyanis az ő tapasztalatai szerint abból még semmi jó nem származott, ha a férfi a randevú napján, a találkozó előtt két órával felhívta. Persze, egy párhuzamos univerzumban, ahol a dolgok mindig csak valakinek a valakijének a valakijével történnek, na ott igen, ott előfordulhat, hogy csak azért telefonál, hogy egyeztessék a helyszínt és az időpontot, hogy megkérdezze, hogy lehetne-e vacsora helyett mozi, vagy egyszerűen csak, mert szeretné hallani a hangját. De ebben az univerzumban, és vele, ez nem történik meg, vele az történik meg, hogy lemondják a találkát, aztán nem látja többet az illetőt, így hát most is gondolkodóba esett, vajon mi lenne, ha fel sem venné? Elvégre, ha Korlát nem éri el, akkor le sem tudja mondani a randit, és már épp repült volna, hogy kihúzza a routert is a konnektorból (messengeren sem kívánt elérhetőnek lenni), mikor bevillant, hogy cikibb-e vajon el sem indulni a randira, mint állni a Zsivágó előtt, és égni, mint a rongy? Mindezeket mérlegelve tehát felvette a telefont, de a végén csak oda lyukadt ki, hogy mindenki, de tényleg mindenki – ideértve Korlát anyját is, akit nem is ismert, de ettől még igaz – jobban járt volna, ha fel sem veszi a telefont, mert az igazi szürreális ámokfutás csak ezután következett, és bár Elza tényleg sok mindenre fel volt készülve, de a találkozásukig elvezető dialógusok még őt is meglepték.

Azzal indult az egész, hogy valami eszméletlen Karády-szerű búgást erőltetett a hangjára, segédfogalma nem volt róla, hogy ez miért jó, de mégis úgy gondolta, hogy ez a szexi susogás majd segít rajta. Hát nem segített.

Nem segített, ugyanis Korlát az alábbi okokból kifolyólag telefonált. Mármint, hogy először: inkább mégsem menne sétálni, meg a Zsivágóba, mi lenne, ha egyszerűen átmenne Elzához?

„De, hát az nem randi, basszus!” – gondolta magában Elza, és már majdnem kiesett a szerepéből (tehát már majdnem fejhangon visítva kérdezett vissza), de szeretett volna jófej lenni, ezért maradt a búgásnál, és úgy érdeklődött Korlát kérésének okairól.

Ja, semmi extra, csak nincs kedve emberek közé menni. Átmenne hozzá, vinne egy bort, meginnák, dumálnának, mit szól?

Hát, mit szóljon, hát jöjjön, végülis hirtelen Elzának sem volt jobb ötlete, vagy ez, vagy lemondja az egészet, de lemondás itt csak halálesetből kifolyólag lehet, az meg nem lesz, ha csak ki nem tekeri Korlát nyakát.

A második telefon negyven perccel az első után, tehát egy órával és húsz perccel a randi előtt érkezett.

Azt nem is mondta, de ugye Elza főz valamit?

Ha le nem fejelem az asztalt a döbbenettől, gondolta a nő. Jó, hát főzök persze, felelte. Van itthon tészta, kis hal...valami tejszínes pennét össze tudok dobni.

Ja, nem, hát a tejszínes az nem lesz jó, mert az zsíros, és... Na jó, hát tényleg nem tudja, hogy mondja, de azt az ő gyomra nem bírja, meg a laktóz, hát persze... szóval, nem bírja a gyomra, és na, hát nem akarja a klozetton ülve tölteni az estét, meg hát azt Elza sem szeretné nyilván, és nagyot röhögött a saját poénján.

Akkor paradicsomos tésztát.

Igen, az jó, az határozottan jó lesz. Akkor nemsokára találkoznak.

Elza felhívta a volt férjét, és megkérdezte, csak mint kontrollcsoportot, hogy használja-e ő a klozett szót, mire Iván röhögni kezdett, és közölte, hogy nem. Ettől Elza kicsit megnyugodott, mert lehet, hogy az exférje sok ponton bizonyult kreténnek, de akkor is megnyugtatta a tudat, hogy nem egy olyan pasasnak szült gyereket, aki a klozett szót használja, és még viccesnek is tartja. Ivánra még azelőtt csapta rá a telefont, hogy arról érdeklődhetett volna, miért kell most Elzának az ő szóhasználatát kutatni, a férfi ettől még viszonylag gyorsan összerakta, hogy randi lehet a dologban, és egyszerre érzett szánalmat a volt felesége, és elismerést saját maga iránt, amiért Elza kínlódik, ő meg vígan elvan magában.

Nekilátott tehát tésztát csinálni, és már épp a vizet tette fel forrni, amikor újból megcsörrent a telefon, és ekkor már tényleg úgy érezte, hogy előbb húzza le a készüléket a KLOZETTON, mintsem felvegye, de mégis felvette, mert valami végtelen optimizmustól hajtva abban bízott, hogy Korlát annál nagyobb hülyeséggel, mint a nehéz emésztése, már úgysem tud előállni.

Aztán mikor elhangzott a kérdés, hogy vannak-e neki otthon párnái, akkor elismerően csettintett, mert szemlátomást Korlát Levente simán tudja überelni magát. Megnyugtatta, hogy vannak párnái, de ez koránt sem hatott nyugtatólag a nem csak bélműködésében érzékeny festőművész lelkére. Korlát ugyanis megkérte, hog távolítsa el a lakásból a libatollal tömött párnákat, ő ugyanis allergiás a libatollra, a kutyáktól meg fél. Kutyája van? Elza szemrehányó pillantást vetett Kázmér macskára, aki akkor ugrott fel az ablakpárkányra, mert bármit megadott volna érte, hogy a cirmos kis jószág ott helyben átváltozzon csivavává. Beszámolt Kázmér macskáról, hát sok jó pontot ezzel sem szerzett, azzal meg pláne nem, hogy az állatot nem volt hajlandó kitenni a gangra a randi idejére, de úgy érezte, hogy mindennek van határa, azt még mindig nem tudja például, hogy a nyomorult párnákat hova teszi.

Végül bezsuppolta őket az ágyneműtartóba, és arra gondolta, ha Korlát az IKEA falécein keresztül is anafilaxiás sokkot kap a libatolltól, mellesleg tudja is ő, hogy mivel vannak töltve a párnák, szóval akkor meg is érdemli, majd hív hozzá mentőt.

Tíz perccel a randi, tehát Korlát érkezése előtt Elza lehuppant a kanapéra és egy pillanatra összehúzta a gyomrát a gondolta, hogy kell-e neki ez az egész? Meg arra, hogy a néhány órával korábban érzett lelkesedés most fényévekre van tőle, és csak a jómodor tartja vissza attól, hogy kb. a küszöbről fordítsa vissza a pasit, pizsamát húzzon, és századszor is megfogadja, hogy Kázmérral akar megöregedni, senki mással. Tényleg nem volt már biztos benne, hogy megéri ez az egész. Készülni, várni, bizakodni, hogy aztán kiderüljön, hogy a jóképű, fess, intelligens, jó humorú csávó: egy rigolyás, vén hülye, akivel vacsora után nézheti a Szerencsekereket. Vagy a valamelyik helyszínelőket, mit tudja már ő. Csak azt tudta, hogy nem erre számított, hogy ettől még egyedül lenni is jobb volt és, hogy alkalomadtán megrázza a barátnőit, akik azzal vegzálják, hogy ne fásuljon bele az egyedülélésbe, mert a végén úgy marad. Na, és aztán? Közben meg... Közben meg ő sem akart úgy maradni, de... De. De ő sem tudta mit akar igazán, és most már, hallotta, hogy bepittyeg a kapucsengő, vagyis Korlát megkapta az sms-ben küldött belépőkódot, nem is tudja visszafordítani a helyzetet. Ezt az estét végig kell csinálni, akármi is lesz. Meg az is lehet, hogy jó lesz. Hát allergiás, na csókolom, legalább szólt előre. Majd sziporkáznak megint, és az egész este klasszul fog alakulni, és egy szép napon majd együtt kacagnak azon, hogy Korlát milyen kis béndzsa volt az első randevújukon.

Kinyitotta hát az ajtót, hogy betoluljon rajta Korlát Levente, és mindjárt meg is adja az este alaphangulatát a „ne haragudj Elza, hogy ennyit hívogattalak, de a melegfront engem annyira szétszórttá tesz...” Ezek után Csorba Elza minden teketóriázás nélkül megcsókolta, mert vagy ez, vagy még egy szó, de akkor kipenderíti a lakásából azonnal.

Folyt. köv.